Sikertörténetek

Vissza
Send to Facebook

Specht József és Vali

József korábban autóbuszvezető, Vali pedig ápolónő és gondozónő volt. 

A DXN üzletről az elsők között értesültek, a DXN-t Európában meghonosító Kócsó Lászlótól.

Az elsők között regisztráltak is és azonnal elkezdték a csapatépítést.

Gyors munkájuk eredményeként József még 2008 decemberében elutazhatott a DXN hazájába, Malaysiába, a DXN elnökének meghívására, az akkor legsikeresebb öt európai üzletépítő egyikeként.

Egy évvel később már mindketten részt vettek a DXN jutalomutazásán, szintén Malaysiában.

 

2011 májusában pedig már mindhárom gyermekükkel együtt lehettek ott a DXN Europe Földközi tengeri hajóútján.

A 2009 márciusi hivatalos piacnyitás komoly hátszélként érkezett a házaspár üzletébe. Lendületük még inkább felgyorsult, és 2009 augusztusában már Gyémánt fokozatú üzletépítők.

 

József ekkortól már főállású DXN üzletépítőként tevékenykedik csak.

Családi üzletet építenek.

Mindhárom lányuk, Olga, Tamara és Sára is aktívan közreműködik az első lépésektől a DXN-ben.
A két idősebb leánynak már DXN üzletrésze is van, igaz Tamara még a nagymamája nevén futó üzletrészt menedzseli szülei segítségével.

Olga viszont már – szintén szülői segítséggel – elérte e Gyémánt szintet.

Céljuk a teljes anyagi függetlenség elérése mellett, hogy sok embernek tudjanak új utat mutatni, hogy sok olyan embert tudjanak üzleti csapatukban, akik valódi szabadságra találnak a DXN lehetőség kapcsán.

Legfőbb üzleti és családi céljuk, hogy lányaikat olyan ismeretekhez juttassák, melyek felhasználásával, a családi üzletek további jó menedzselésével, anyagi gondok nélkül kezdhetik felnőtt életüket.

 Mottójuk: „Az Ön sikere a legnagyobb elismerés számunkra!”